Koncertszervezés:
36305881301
e-mail: info@
Magyarnak lenni igenis jó! ❤️🇭🇺
Íratkozz fel a YouTube csatornánkra itt:
Köszönjük szépen!
A Kiss Kata Zenekar és a Rákóczi Szövetség közös, határtalan éneklésre hívta a világ magyarságát Trianon 100. évfordulójának tiszteletére.
A koronavírus járvány a Kiss Kata zenekar “Magyarból Jeles“ című 100 állomásos koncertsorozatát szakította félbe.
A zenekar 2019 június 4-én azt vállalta, hogy egy év alatt 100 alkalommal Magyarból Jeles koncerteket tart a Trianoni békeszerződés által elszakított magyar lakta területeken az egész Kárpát- medencében.
Mivel a zenekar a korlátozások miatt nem utazhatott és nem koncertezhetett sem Magyarországon, sem a határon túl, ezért a karantén kezdetén virtuálisan meghívta a közönségét a Magyarból Jeles kiadványon található MAGYAR VAGYOK című dal otthoni eléneklésére és rögzítésére.
A zenekar azt kérte, hogy a jelentkezők énekeljék el, miért jó magyarnak lenni.
Május 20-ig mintegy 300 videó érkezett a világ magyarságától, nemcsak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medencéből és a tengeren túlról.
Többek között Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Szlovéniából, Horvátországból, Ausztriából, Írországból, Floridából és Ausztráliából is érkeztek videók.
A legfiatalabb szereplő egy két és fél éves erdélyi kisgyermek, de minden korosztályból sokan kedvet kaptak a közös éneklésre.
A dal üzenete szinte minden generációt megérintett és segített abban, hogy a Trianon 100. évfordulóján újra együtt érezhessük, összetartozunk!
A zenészek az évek óta legnépszerűbb dalukhoz egy klipet is forgattak, kiegészítve a beérkezett amatőr felvételeket.
A videoklipben a kő, mint egy különleges szimbólum jelenik meg, amelynek metafórikus jelentése, hogy a “víz szalad, de a kő marad“.
A 2020 június 4-én először látható zenei felvételen fellobban az Összetartozás lángja is, ezzel tisztelegve a Nemzeti Összetartozás Napja előtt.
A Kiss Kata Zenekar :
Kiss Kata
Eisenhoffer Péter
Tóth Ádám
Kiss Gergő Nyenyec
Bikics Tibor Bálna
Dudás Zita
Juhász László
Lakatos Dávid
Kádas Csaba
Külön köszönet: Maszkura, Nagy Dóra, Bikics Borsa, Kiss Gábor
Klip:
Producer: Valtner Miklós Mályki
Rendező/Director: Hámory Csaba
Operatőr/vágó/ fényelő/fotó/smink:
Polgár Csaba
Andella Mirtill
Libel Róbert
Hudák Dániel
Perőcsényi Zsolt
Schober Andor
Lengyel Dávid
Bagi Ildikó
Külön köszönet: Budapest ületi Önkormányzat, Hatvani Zoltán
Dalszöveg:
zene: Bikics Tibor
szöveg: Kiss Kata
Áldott e föld és áldott e szó
Édes Hazám!
Itt van a bölcsőm, s itt ringatott
Az én édesanyám.
És ha egyszer síromon nő a vadvirág
Én fentről is, a mennyből is,
Hallom majd szavát:
Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó
Magyarnak lenni, igenis jó!
Az egekig ér már a nyíló virág
Karjába zárja a magyar hazát.
Hazám e föld mit szívünk fölé
Kárpátok fonnak népünk köré
Hazámban mindig otthon vagyok
Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!
Mint sírból támadt ősi erő
Olyan vagy Hazám
Messze sodort bolyongó kő
Tenger zord viharán
Nagy hegyeknek öléből
Nyílik a vadvirág
Én Lentről is, a mélyből is
Hallom majd szavát:
Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó
Magyarnak lenni, igenis jó!
Az egekig ér már a nyíló virág
Karjába zárja a magyar hazát.
Hazám e föld mit szívünk fölé
Kárpátok fonnak népünk köré
Hazámban mindig otthon vagyok
Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok
Ezer virágból bokrétát kötni kéne már
Mert egy az utunk s ha összefogunk megmarad Hazánk!
Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó
Magyarnak lenni, igenis jó!
Az egekig ér már a nyíló virág
Karjába zárja a magyar hazát.
Hazám e föld mit szívünk fölé
Kárpátok fonnak népünk köré
Hazámban mindig otthon vagyok
Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok
Sajtófőnök: Kristóf Hajnalka
Tel: 36-30/218-9268
kristofhajni@
Facebook oldalunk:
Instagram oldalunk:
🎯 📸
YouTube csatornánk:
#összetartozunk
#musicvideo
#magyarvagyok
#rákócziszövetség
#magyarnaklenniigenisjó
1 view
819
353
11 years ago 00:06:09 29
Kiss Kata. Hullahopp. Хула-хуп.
14 years ago 00:03:55 23
Kate Nash - Kiss That Grrrl
12 years ago 00:03:04 730
Kiss You - Cover - One Direction - Kate Grate
10 years ago 00:00:24 44
NIXON - KATE PERRY (KISS ME)
13 years ago 00:02:29 22
Sawyer and Kate First Kiss
9 years ago 00:04:26 21
Macy Kate feat. Sean Kingston - First Kiss
3 years ago 00:05:09 1
Kiss Kata Zenekar - Szétszórt gyöngyszemekhez
10 years ago 00:03:54 153
“So In Love“ from ’Kiss Me, Kate’
13 years ago 00:02:01 171
Lost Timeline: Kate and Sawyer first kiss
2 years ago 01:49:41 1
Kiss Me Kate
13 years ago 00:06:43 26
Kiss me Kate part 1/22
1 year ago 00:04:09 1
Kiss Kata - Boldog Karácsonyt neked!
13 years ago 00:00:26 33
Ben and Kate Kiss
4 years ago 00:29:00 2
Kiss Me Kate (sitcom) S03E07 Kate’s Niece
3 years ago 00:26:07 1
Magas és Mély - Kiss Kata
10 years ago 00:01:12 295
Kate Kiss ( Teffi Models Odessa )
8 years ago 00:03:54 30
Kiss Kata Zenekar: Kossuth Lajos azt üzente ( OFFICIAL KLIP HD)
5 years ago 00:05:22 1
Kiss Me Kate (1958)
2 years ago 00:05:04 3
Kiss Kata zenekar: Magyar vagyok (Gelence)
3 years ago 00:03:22 2
Kiss Me Kate - Theatrical Trailer
11 years ago 00:02:49 11
OPENING NIGHT ARRIVALS FOR KISS ME, KATE starring WAYNE BRADY
14 years ago 00:01:41 23
William & Kate balcony kiss
3 years ago 00:05:05 5
Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok (OFFICIAL KLIP)
9 years ago 00:03:29 12
“Too Darn Hot“ - Kiss Me Kate | Ann Miller (HD Print)